11 találat az Indexről, és a környékéről.
Az író szerint minden párt a tolvajok seregét erősíti.
A hatóságok nem közölték az indokot.
Az író szerint az orosz elnököt egy szatírában egy 12 éves gyerek játszaná.
Az első rész elég nagy port kavart.
Joe Biden már korábban jelezte, hogy kormányzata újabb átfogó változtatásokra készül az ügynökség szerkezetében és irányításában.
Egy 2,4 millió emberről készült adatbázis került nyilvánosságra.
2020. szeptember 8., 12:54
Elvárás az objektivitás, a pártatlanságra törekvés és a kiegyensúlyozott hírszolgáltatás.
Csurka István szerint lehet, hogy jogilag elbuknak azért, mert az MDF gyulai szervezetenapokkal korábban bejelentette, hogy 18 halottat találtak lőtt sebbel a román határ mellett, de legalább téma lett a Romániából menekülők helyzete Magyarországon is.
Az 1988-as reálbérek annyit értek, mint a 15 évvel korábbiak, sportpisztolyokat loptak az MHSZ-től, hitelt kapunk amerikai mandulára.
A Szabad Európa Rádió magyar osztályának szerkesztőségébe 1985 augusztusától érkeztek telefonüzenetek, zömmel Magyarországról.
A Szabad Európa Rádió magyar osztályának szerkesztőségébe 1985 augusztusától érkeztek telefonüzenetek, zömmel Magyarországról.